A bejelentkezés után az ÜgyVisz alapképernyőjét látja.
Természetesen a háttér megjelenése cégenként más, hiszen a cég logója
helyezhető be háttérként.
Az alapképernyő is egy olyan speciális ablak, mely
(általában) a teljes monitor felületet kitölti. Ez is rendelkezik az ablakok
minden tulajdonságával.
Az ablak jobb sarkában lévő három gombbal az
ablak méretét tudjuk szabályozni. Az első az ablakot minimális méretűre
állítja. Ez azt jelenti, hogy a háttérben működik tovább (a tálcán, a
képernyő alsó sávjában látható), nem állítja le a programot. Ez ahhoz a
folyamathoz hasonlítható, amikor az asztalunkon félretolunk egy kupac
iratot, hogy majd később folytatjuk vele a munkát, de közben gondolatainkban
szerepel. A második gombbal válthatunk a teljes képernyős és a kisebb
ablakos megjelenítés között. Utóbbi mérete az ablak szélének megfogásával
(egér bal klick az ablak keret részénél) és egérmozgatással módosítható. Ha
befejeztük, akkor a harmadik gombbal lehet bezárni az ablakot és kilépni a
programból. Ez a funkció az ÜgyVisz alapablakában biztonsági
okokból nem működik.
Az ablak fejlécben megjelenik az, hogy éppen mivel foglalkozunk
(pl.: a futó program neve (ÜgyViszQ)). Innen megtudható, hogy
melyik cég adataival dolgozik, és milyen dátumon. Ha visszamegy az időben
(pl.: egy régebbi bizonylat adataira kíváncsi), akkor itt láthatja napra
pontosan, hogy az időgép hová vitte.
A gépidőt a Windows órájából tudhatja meg (Az órán néhány másodpercig
rajtatartva az egérmutatót, megjelenik a dátum). Ez a számítógép által valós
időnek tartott dátumot és időpontot mutatja. Ezen adatok eltérést
mutathatnak az Ön órájától, melynek korrigálása természetesen lehetséges.
Felülről a második sor a program menüje.
A nevéből következik, hogy a program által végrehajtható feladatok olyan
listája, amelyből mi választjuk ki, hogy mit szeretnénk. Tulajdonképpen ezen
keresztül utasítjuk a programot parancsaink elvégzésére. A menü a szokásos
Microsoft menü (mint pl.: a Word, Excel, Internet Explorer stb.
programokban) minimálisan módosított változata. Az informatikában a menük
használata több formában lehetséges. A menüben közlekedhetünk a nyilak
(jobbra, balra, lefelé, fölfelé) segítségével, de használhatjuk a tételekben
aláhúzással jelölt gyors billentyűket (hot key) is. A hot key -k
("forrókulcs") az adott menüpontra, mezőre viszik a kurzort és egyben el is
indítják a hozzá tartozó folyamatot! Nemcsak az alapképernyőn fogunk menüvel
találkozni, kezelésükben máshol sem fognak eltérni.
A menü elérése a program használata során az egérrel, a gyors billentyűkkel
lehetséges
Menü pontok leírása
Ikonok bemutatása
Az ikonokról is elindíthatunk egy folyamatot. Pl. modulok elindításához
használhatjuk.
A következő terület az alapképernyőn egy ablak. Az ablak a képernyőnek egy
adott feladatra vonatkozó, valamilyen vonalak által körülhatárolt része. A
használat során egy időben akár több ablak is lehet egymás mellett vagy
mögött! Bejelentkezéskor a képernyő majdnem teljes felületét kitöltő ablak
csak a cég emblémáját tartalmazza. A továbbiakban azonban ez lesz a működési
terület.
A képernyő legalsó sora
egy olyan információs mező (a továbbiakban státusz sornak fogjuk nevezni),
amely arról tájékoztatja Önt, hogy mit lehet vagy kell tenni a tevékenység
elvégzéséhez. Pl. a felhasználható billentyűket mutatja, de egy cikk
törzskarton adat kitöltéséhez is segítséget ad. Ha a munka során elakadna,
akkor ez a leggyorsabb segítség, de használhatja az F1-es billentyűre
megjelenő Súgót is.
Lásd még...