Megnyitás
Ennek az Ikonnak ugyanaz a funkciója, mint a Fájl menü Megnyitom…
parancsának. Ez nyitja meg a futtatható modulok listáját.
Innen érhető el a program működéséhez szükséges adatok módosító
ablaka, illetve többféle beállítási funkció.
Másolás
Az ÜgyViszben csak bizonyos esetben aktív ikon, azaz nem lehet
mindig használni. Ha
másolni szeretne (például valamilyen szöveget), azt a Ctrl+C
billentyűkombinációval teheti meg. Ekkor a Vágólapra (a számítógép
ideiglenes, felhasználó által kezelt adattárolója) kerül a kijelölt adat.
Ezt később Ctrl+V billentyűk egyidejű lenyomásával illesztheti be a
megfelelő helyre.
Új
A Fájl menü Új… parancsának felel meg. Különböző információs, beállítási és
módosító modulok indíthatóak innen.
Kivágás
Az ÜgyViszben csak bizonyos esetben aktív ikon, azaz nem lehet
mindig használni. Kivágni a Ctrl+X billentyűkombinációval lehet, ekkor eltűnik a kijelölt szöveg. A
kivágott adatok is a Vágólapon tárolódnak beillesztésig, vagy törlésig. A
számítógép újraindításakor illetve leállításakor mindig törlődik a Vágólap
tartalma!
Beillesztés
Az ÜgyViszben csak bizonyos esetben aktív ikon, azaz nem lehet
mindig használni. A fent leírt
módon, azaz a Ctrl+V billenytűkombinációval lehet beilleszteni adatokat
szerkeszthető területekre.
Mentés
Az ÜgyViszben csak bizonyos esetben aktív ikon, azaz nem lehet
mindig használni.
Help
A Segítő oldalakat nyitja meg.
Visszavonás
Lépésenként való visszavonást tesz lehetővé, amennyiben olyan parancsot
adtunk ki. Az ÜgyViszben ilyen ritkán fordul elő.
Nyomtatás
Szokásos Windows-os nyomtatási ablak megnyitására szolgál.
Bizonylatkezelő
Ezzel az ikonnal, vagy a Ctrl+B billentyűkombinációval lehet előhívni a
Bizonylatkezelő ablakot, ahol számlát, szállítólevelet, munkalapot,
rendelést, árajánlatot kezelhetünk. Bizonylatkezelőről bővebben itt
<???Link>.
Megkeresések
A céghez beérkező megkeresések, árajánlat kérések, rendelések
nyilvántartása érhető el a gomb, vagy a Ctrl+S billentyűkombináció segítségével.
Munkalapok
A bizonylatkezelőn belül található Munkalapok listája érhető el innen
közvetlenül.
Munkaszervező
A Törzsadatok Dolgozók és Egyéb
elfoglaltságok pontjában is említett munkaszervező modul indítható a gomb
segítségével. A munkaszervező az ÜgyVisznek egy olyan
különleges része, amellyel nyilvántartható az alkalmazottak munkája.
Létrehozott munkalapok alapján lehet tervezett munkavégzési időpontokat
beállítani, és ehhez dolgozókat hozzárendelni. A dolgozó a munkavégzés
megkezdésekor és a munka végeztével rögzíteni tudja a pontos időt. Ennek
segítségével nyomon követhető a dolgozó tevékenysége, az elszámolt munkadíj
megtérülése. A munkákat kiosztó személy „lámpa” jelzés alapján látja, ha az
alkalmazott éppen dolgozik az adott feladaton. A dolgozónak pedig üzenetet
küld a program, ha munkát osztanak ki rá.
Partnerek törzse
A partner törzs megnyitására szolgál. A partner törzs elérhető még a Ctrl+H
billentyűkombinációval, illetve a Törzsadatok Partnerek menü segítségével.
Cikkek törzse
A cikktörzset érhetjük el innen. A cikk törzs megnyitható még a Ctrl+K
billentyű kombinációval, vagy a Törzsadatok
Cikkek menü pontjával.
Garanciális nyilvántartás
A cikkek garanciális nyilvántartása erről a gombról, vagy a Ctrl+U
billentyűk segítségével érhető el.
Telephely választása
Amennyiben több telephelye van a cégnek, ebből a menüből elérhetőek a
telephelyek adatai. A telephelyek kiválaszthatóak a
Törzsadatok Telephelyek menüvel is.
Pénztár
A pénztárkezelés napra és cégre kiválaszthatóan mutatja az összes pénzügyi
mozgást. Az Nyomtatás parancsgombra egér bal kattintásra nyomtatja, jobb gombbal
kattintásra pedig megjeleníti a nyomtatási nézetet.
Pénztár: készpénzes forgalom
Csak a kézpénzforgalmat mutatja kiválasztott napon.
Pénzügyi mozgások
Pénztárban és bankon történt mozgásokat tartja nyilván, itt rögzíthető a
bizonylatok bevételezése előtt esedékes (például díjbekérőre fizetett)
pénzügyi mozgás. A bizonylat rögzítésénél, a pénzkiegyenlítés is levonja az
összeget, ezért a pénzügyi mozgásoknál vissza kell írni azt (az eredetivel
mindenben egyező, csak negatív összeget tartalmazó új tételt létrehozva),
hogy stimmeljen a kassza!!!
Kintlévőség/Tartozás
Adott dátumra lekérdezhetőek a cég kintlévőségei, tartozásai. Innen
készíthető egyenlegközlő, fizetési felszólítás, indítható banki utalás,
rögzíthető pénzkiegyenlítés.
Banki utalások
A banki utalások összesítője nyitható meg innen.
Egyenlegközlő
Partner és időintervallum megadásával egyenleg kimutatás készíthető.
Árlista
összeállító
Internetes árlista összeállításához használható modul, beszállítónkként
listázható árlista. Képek, leírások hozzárendelése, árak feltöltése Excel
táblából.
Árkalkuláció-árváltoztató
Az ablak alsó részében látható dátum óta beérkezett cikkek árait és
cikkcsoportjait mutató lista. Mutatja, hogy az adott cikk eladási ára a
cikkcsoporthoz beállított haszonkulcs intervallumon belül esik-e. Ha attól
eltér, a cikk piros jelölést kap. Amennyiben nincs bekapcsolva a
programban az automatikus árkalkuláció, abban az esetben innen indíthatunk
egy újraszámolást. Nem megfelelőség esetén módosítható a cikkek ára is
innen.
Beszerzési lista
A beszerzési lista az árubeszerzőknek nyújt segítséget. A létrehozott
kimenő rendelések, és a rendelendő tételek alapján Generálás gombra
összesítést készít.
Rendelések: teljesíthetők
Teljesíthetők azok a megrendelések, amelynek tételei a lista
megtekintésének időpontjában készleten vannak.
Rendelések: nem teljesíthetők
Nem teljesíthető a rendelés, ha még nincsenek készletre vételezve a
tételei.
Listaindító
Bizonylatokról (számla, szállító levél, munkalap, egyéb mozgásnem,
rendelés, árajánlat) készíthető kimutatás dátum intervallum, partner és a
bizonylat típusa alapján.
Cikkek forgalma bizonylatonként
Cikkforgalmi kimutatás készíthető cikkszám, cikk megnevezés, vagy
cikkcsoport alapján, akár adott partnerhez is az elkészített bizonylatok
alapján.
Listát printel
Az ÜgyVisz által felkínált jelentéseket, listákat lehet
kinyomtatni amennyiben van hozzá jogosultságunk. Tájékoztató jelleggel
sokszor elég megjeleníteni a nyomtatási nézetet..
Felhasználó megadása, belépés a rendszerbe
Felhasználók közötti váltást tesz lehetővé.
Fontos:
Miután megnyitottuk, írjuk be a felhasználó nevet és a jelszót! Ha nem írunk
be semmit, csak bezárjuk az ablakot, kilép a programból.
Lásd még...